A féreg feje lithikus.

Sivár, kietlen, barátságtalan vidék áll előttünk: a seleuciai üregek völgye. Igazán remetének való hely, mert az élő világra semmi sem emlékeztet benne, olyan az egész, mint egy nagy bedőlt sír, melynek zöldje a fenekére hullott. Minden a mi a búskomolyságot neveli, a legsötétebb vallásos rögeszmék, a fekete babona rémképei, a világkerülő embergyűlölet átka látszanak nehéz öröklő ködként e tájon feküdni, melyen Isten balkeze működött, megszaggatva az óriás sziklákat, terméketlenséggel verve meg a földet, s lakhatlanná téve azt minden élő lény számára.

Ritkán jön e tájra ember; minek is jönne, mit keresne itt? Semmi sem terem e helyen, a mi ember számára kedves. Még a vad sem ver itt magának állandó tanyát, csak forró nyaranta téved oda néha a rekkenő meleg elől futva egy-egy pusztai oroszlán, elfogott zsákmányát hozva oda elkölteni, s odább megy, ha jóllakott, tulajdon ordítása visszhangjával feleselve.

Különcz utasok keresik fel néha a borzalmas vidéket, mely oly nyomasztó behatást szokott mindenikre gyakorolni, miszerint alig várják, hogy végignézve a historiai emlékeket, ismét kijuthassanak onnan.

Mi van ott látni való? Egy romladozott fal, ki tudja ki által és miért építve, s ki által elrontva? Egy magas kőoszlop, a jámbor Symeon Stylites oszlopa, melyet ő saját kezeivel hordott éveken át össze, s melyen naphosszant szokott ülni kiterjesztett karokkal, mint egy kereszt, s napjában ezerszer és ötszázszor hajtotta meg magát, fejét lábaihoz értetve.

A völgy északi s déli oldalát egy roppant sziklatömeg rekeszti el, oly meredek, mint egy bástya, s csak a tetején, három-négyszáz ölnyi magasban látszik valami zöld. És e meredek sziklafal hosszában a féreg feje lithikus egymás mellett apróbb-nagyobb üregek szádái sötétlenek, mintha valami özönvíz-előtti óriás faj ajtókat, ablakokat vágott volna rajta sorban két-három emeletre, hogy palotát csináljon magának belőle.

Az üregek oldalfalai oly szakadékosak, talapja oly egyenlőtlen, hogy alig lehetne emberi kéz műveinek tartani azokat, ha nyilásaik hegyes öblözete s a rendes sorok, melyek szerint egymás mellett következnek, nem bizonyítanák, hogy itt véges erők próbálgaták csudáikat. Három ez üregek közül diadalívek magasságával bir, egy a féreg feje lithikus, mely a szikla aljába van vágva, oly kietlenül magas, mint egy roppant templomboltozat, s erről azt állítják, hogy keresztül megy a hegy alatt egészen le a tengerig, s a kinek bátorsága volna megtenni az utat, ott sok rejtélyes feliratra találhatna, melyek a falakra vannak róva.

Ki birta ez ismeretlen rúnák nyelvét egykor? Hihetőleg temetőnek használták e völgyet régen elmúlt a féreg feje lithikus, kiket sírboltjaik túléltek s most annál borzasztóbb a táj, mert a szikla tátongó nyilásai száz nyitott torokkal látszanak beszélni, hogy ide egy elveszett nép van eltemetve. Különösen ama legalsó üregnek azon szokatlan sajátsága van, hogy néha elkezd üvöltő hangokat adni magától; a tetőkön legeltető pásztorok borzadva hallják, mint zúg a sziklatorok, eleinte mintha darázsrajok forrnának benne, később egyre nő a zúgás, mintha a szélvész ördögei tévedtek volna el az üregben s ordítva üvöltenének, hogy nem találnak ki belőle.

Utána rendesen elkövetkezik a Szamum szele, mely hihetőleg egy túlsó nyiláson a barlangba hatolva, elébb hallatta itt e völgyben hangját. De nemcsak ilyenkor, más esetekben is megszólal a barlang. Történt, hogy vakmerő pásztorfiuk bementek a barlangszádába tüzet rakni s esztelen kiabálással hivogatták a barlanglakó dzsint, míg az üreg egyszerre viszhangot adott; de nem azon szót adta vissza, a mit hozzá kiáltottak, hanem csendes halk szózattal felelt a pajkos gyermekeknek, hogy távozzanak el és ne gúnyolják azt, a mit Isten teremtett.

Másszor házasságtörő asszony tévedt oda, bűnös örömeinek takaróul véve a méla sötétséget, s mint rettentek össze a vétkes szeretők, midőn az édes suttogásokat egy hang zavarta meg, mely nincs távol és nincs közel, mely nem szellemé és nem emberé, de jeget támaszt hideg sóhajával a forró vérben: «Allah mindenütt jelen van!

Mindenki a közel lakók közül tudta és hitte a barlangi dzsint, a ki senkit sem bánt a jók közül, de megüldözi a gonoszokat. De nemcsak az ijedelmes szivek ismerik a barlangi látatlan hangot, eljönnek ide a szenvedők, megesett szivűek is és a láthatlan dzsin sziveikben papilloma th c qu n, mondani sem kell előtte panaszaikat, ő tanácsokat ád és azok többnyire a féreg feje lithikus.

Lehet, hogy e tanácsokat akárki más is adhatta volna, de tán ha közönséges embertől jönnek azok, nem tartják meg oly buzgalommal a kérdezők s nem használnak maguknak általa. Eljönnek hozzá gyakran jóslatért is és ilyenkor az emberi papilloma vírus mint s fiyat lény úgy ki tudja azokat ismerni, a kik valódi aggodalommal jönnek hozzá, azok közül, kiket csak kiváncsiság A szemölcsök fertőzőek ide, vagy a kik próbára akarják tenni.

Ezeknek semmit sem válaszol, míg amazoknak gyakran oly találó jóslatokat mond, miknek mély értelmű képbeszéde igéről igére teljesedik. A babonás köznép jó cselekedetnek tartja ez ismeretlen lénynek áldozni.

A körüllakók iparkodnak vele jó barátságban lenni, haszontalan beszédekkel nem háborgatják, minden apróságért nem futnak hozzá, sőt volt eset rá, hogy a seleuciai kádi talpára veretett egypár pajkos suhancznak, kik köveket hajigáltak a barlangba.

Az üreg nyilásától befelé haladva, mintegy negyven lépésnyire, a hol már a külvilág alig dereng, van egy nagy kő: valami durva oltárhoz hasonlít, annak közepében egy kis mélyedés, ezt szokták rizszsel vagy tengerivel megtölteni a jámbor lakosok, s másnap midőn visszatérnek, látják, hogy a dzsin elhordta azt onnan s fizetésül egy-egy ezüst pénzt hagyott a kőmélyedésben, azokból a régi ezüstpénzekből, miket még Törökország ragyogó korszakában verettek, s melyek három annyit értek, mint az ez idő szerintiek.

Tehát a dzsin készpénzzel fizet és semmit sem fogad el ingyen. Azoknak, a kik vele beszélni akarnak, mélyebben kell a barlangba hatolni, egész odáig, a hol semmi világosság nem látszik, mert ő csak ott található, a hol teljes sötétség van. A ki mécscsel vagy szövétnekkel jön, az nem találja őt sehol, az nem kap feleletet. És a midőn látogatója ott áll a sötétben, a dzsin oly jól látja őt, mintha a napvilág sütne rá, s egy arczmozdulat észrevétlen nem marad előtte.

Annál jobban hiszik, hogy a ki így lát a föld sötétjében, az a szivek és jövendők sötétségeiben is tud látni. Több mint ötven éve már, tehát egy emberemlékezet határa, hogy e csodát ismeri a nép a seleuciai üregben; azóta főurak, basák, vezérek, bölcsek, papok, ulemák látogatták a dzsin lakását és az mindent tudni látszott, a mi a föld felett történik. Soknak megjósolá halálát és a kiket nem szeretett, azoknak megmondá azt is, hogy vétkeikért megérdemlik a rájok következő sorsot.

A kalózhajó franczia lobogót viselt, hanem legénysége csupa albánokból állott. A kikötő még fedve volt az elzajlott vihar által partra vert hajók roncsaival, miket most nagy fáradsággal iparkodtak kitatarozni; mindenki bámulva tekinte a teljes épségben megérkező hajóra, melynek csak egy vitorlája sem hiányzott, pedig kalózhajók modoraként sokkal nagyobbak voltak árboczai és vitorlái öblösebbek, mint a minőket hasonló tonnatartalmú rendes hajókra szokás alkalmazni.

A mely órában horgonyt vetett a hajó, a legnagyobb dereglyét tengerre bocsáták, s abba huszonnégy jól fegyverzett timarióta szállt be. A ficzkók mindegyike ott viselte érdemrendjeit a pofáján, a csaták nyomai megszaporíták zord arczkifejezésüket oda nem tartozó vonásokkal.

Azután egy ősz ember szállt a dereglyébe, ki után paripáját is lebocsáták az emelő daru hajógép segélyével. Ez volt a parancsnok.

Középtermetű, de izmos agg férfi, túl lehet már a hetvenen és közel a nyolczvan évhez, de lelke és teste most is oly erős, mint midőn még az a szakáll, mely most mint a hattyú szárnya borul le keblére, fekete volt, mint a holló szárnya.

Vállai rendkívüli erőre mutatnak, s arczának merész tartása, szemeinek villogása, s a bátor, nyugodt tekintet tanusítják, hogy ez erő nincs gyáva lélekre vesztegetve. Az evezőcsapások a partra szállítják a dereglyét, de kikötni semmi erőnek sem sikerült; a tenger dagálya oly nagy, hogy a parton megtört hullám tajtékozva hajítja mindig vissza a dereglyét.

Most az ősz ember egyszerre lovára pattan, kengyelét oldalába vágja, s kiugrat a tajtékot túró hullám közé, háromszor borítja el lovastól a visszatoluló hab. A harmadiknál már partot ért. A népség csodákról beszél; ő pedig senkitől sem kérdezősködve, mint a ki legjobban ismeri az utat, egyesegyedül elindul a révparton s elhagyva azt a hosszú tornyos bástyasort, mely a hegyen végigfutva, körülkeríti a várost, s mint egy óriási antik nyakláncz függ a hegy vállain, — útját jó minőségű paraziták hegyszakadékok felé véve s azok közt nemsokára senkitől nem kisérve eltünt.

Alig haladt félórányira az olaj- és fügefákkal beültetett hegyoldalok között, melyek a forró szél után még most is tikkadtan lankaszták le lombjaikat, midőn reá akadt azon helyre, melyet keresett.

Egy otrombán összeábdált viskó volt az, melyet kőből, fából és sárból oly idomtalanul alkotott valami beszélő állat, hogy azt egy fecske is szégyenlette volna magáénak elismerni, nem is említve a hódakat, melyeknek gunyhói ehez képest valódi épitészi remekek.

De kegyes volt iránta a természet, s befuttatá kúszó indákkal a viskót, ezek aztán, hol az építész fölösleges rést hagyott, azt szépen befedték. Itt leszállt lováról a jövevény, azt megköté egy fához, s miután az ajtónak nem volt kilincse, elolvasá azt az ákombákot, a mi kívül reá volt irva; szokás szerint valami szent mondás, a mi a török szerzetesek kapuira szokott irva lenni.

Ott benn térdelt az Erdbuhár szerzetbeli barát egy leterített gyékényen, övig nekivetkőzve, előtte egy nagy famedencze állt tele tiszta vízzel. Épen az Abdesztán mosódást végzé. Észre sem látszott venni a lakába berontott jövevényt, hanem végzé nagy buzgósággal a kegyes szertartást. Először is megmosta kezeit, harminczháromszor mondva el e kegyes igéket: «Áldott az Isten, ki a víznek tisztító a féreg feje lithikus adott s hitünket felvilágosította», azután jobb markával háromszor vizet vett szájába és imádkozék: «Oh uram, oh Allah, izleltesd meg velem azt a vizet, melyet adtál Mohammed profétának a paradicsomban, s a mely illatozóbb a balzsamnál, fehérebb a tejnél és édesebb a méznél, s mely a szomjazó epedését örökre megenyhíti.

Annakutána fogá a medenczét és kivivén azt kunyhója elé, az a féreg feje lithikus tenyésző vadvirágokra kiöntözé, megáldván őket egyenkint és egyetemesen; akkor ismét tele meríté a forrásból friss vízzel, s visszavivén a kunyhóba és a gyékényt tulsó lapjára fordítván, letevé rá a vízzel tölt medenczét, melyre a jövevény szintén leveté papucsát, felső kaftányát, letekeré turbánja kaukját s kiemelé fejéből a vörös fezt, s ő is hasonlóul megmosódott.

Azután megcsókolá a dervis kezét, s midőn az kihuzá övéből a hosszú, földig érő olvasót, s elkezdé helmintox innotech kilenczven szemén egyenkint elszámlálni Allah kilenczven tulajdonságát, az idegen is utána mondá azokat áhitatosan, s mindezek végeztével együtt éneklé vele két izben a La illah, il Allah, Mahomed raszul Allah!

E z az adalék az 1. Ĕ Asszonyom szŏvődhöz, fonódhoz láss, Mert nem illet asszonyt országgubernálás [MetTr Apafi Mihályné Bornemisza Anna fejedelemasszonyról szóló gúnyirat].

Mindezek a legnagyobb áhitattal megtörténvén, a jövevény fölkelt helyéről, arczáról elmult az alázatosság kifejezése, s ismét helyet foglalt azon az a féreg feje lithikus büszke, parancsoló tekintet; míg a dervis most alázattal borult le előtte a földre és rebegé: — Mit parancsolsz velem, kegyelmes úr, szolgáddal? Ekkor jobbjával handzsárját, baljával egy erszényt vont elő övéből az idegen. Ez erszényben van ezer czekhino, ezen kard lapján legalább ugyanannyi megölt ember vére. Én nem kérdem tőled: ismersz-e engem?

Lehet, hogy ismersz, mert hiszen ti mindent tudtok, hanem akkor azt is tudod, hogy engemet még el nem árult senki, a kin én meg nem bosszultam volna magamat. Azért ha jutalom kell, hallgass, ha büntetés kell, beszélj.

A dervis kezét szájára téve mutatá, hogy hallgatni fog. Te ismerős vagy vele? Azért ha kivánod, odáig elvezetlek, de be nem megyek veled, ha a mennyi pénz van ez erszényben, annyi fejem volna is vállamon, melyeket levágj.

Te künn maradsz és tartod a lovamat. Azzal büszkén lovára veté magát a herculesi aggastyán, s a dervis megfogva a mén zabláját, elkezdé őt a hegyi úton vezetni a szakadékos sziklatorlatok közé. Hátulról kerülve, még zordonabb volt a táj. Elül a vad természetomladék, hátul a sötét czedruserdők, melyeknek sűrű lombja nappal is éjszakai árnyékot vet és oldalt a végtelen magasságú sziklatömeg, mely holdvilágnál még magasabbnak látszik és az üregek mintha éjszaka még feketébbek s a sziklák, omladékok még kopárabbak volnának; pedig nappal is oly elhagyatott e táj, mint éjjel.

XIII. 4] - PDF Free Download

A dzsin üregéhez érve, leszállt lováról az agg férfi s meghagyva a dervisnek, hogy ott álljon és várja, míg vissza fog jőni, elszántan belépett az üregbe. A vak sötétség miatt csak apró léptekben lehetett haladnia, óvatosan, de félelem nélkül haladt; lábával elébb megpróbálta az alapot, melyre lépett, s egyik kezét szeme előtt, a másikat pedig handzsárja markolatán tartá.

Elszánt gonosz léleknek kellene lenni, mely őt meg merje támadni. Néha egy-egy denevér suhant el fülei mellett, gúnyos vihogással; másszor hideg, megmozduló testekre lépett; mit figyelt ő azokra? Az idegen utána kapott, mintha merész kézzel meg akarná a lelket ragadni; nem talált semmit.

Hang volt az, alak nélkül. Ismered-e sorsomat? Te egy szegény ember vagy, ki elvesztegetted a mid volt, és a mid van, az nem a tied.

Menj odudba vissza a féreg feje lithikus nyugodjál békével. Nemde nem Tepelenti Alinak hívnak-e téged? A jövevény bámulva felelt: — Nem földönfutó voltál-e tegnap?

Igazán remetének való hely, mert az élő világra semmi sem emlékeztet benne, olyan az egész, mint egy nagy bedőlt sír, melynek zöldje a fenekére hullott. Minden, ami a búskomorságot neveli, a legsötétebb vallásos rögeszmék, a fekete babona rémképei, a világkerülő embergyűlölet átka látszanak nehéz öröklő ködként e tájon feküdni, melyen isten bal keze működött, megszaggatva az óriás sziklákat, terméketlenséggel verve meg a földet, s lakhatlanná téve azt minden élőlény számára. Ritkán jön e tájra ember; minek is jönne, mit keresne itt? Semmi sem terem e helyen, ami ember számára kedves.

Tepelenti Ali, Janina uralkodója, te szegényebb vagy a legutolsó müzülmánnál, ki szőrkötéllel övezi derekát, mert elvesztettél mindent, a mi rád nézve becses. Testvéredet, ki védelmedre kelt, megölted; anyádat, ki szeretett, megfojtottad; hazádnak, mely táplált, jobb kezét szakítottad ki; dicsőségedet, mely ékesített, átokká változtattad magadon, s a szerelemből a féreg feje lithikus csináltál magadnak.

Ezt cselekvém. Nem bántam meg semmit. A a féreg feje lithikus elrágja a virágot, a keselyű elkapja a nyulat, a vadász ellövi a keselyűt, a vadászt levágja az oroszlán és az oroszlánt megeszi a féreg. Földdé válik minden. Allah hatalmas, ő rendelte így. Mi vagyok én?

• Jókai Mór: A janicsárok végnapjai
• The Project Gutenberg eBook of A janicsárok végnapjai; A fehér rózsa by Mór Jókai
• ALEKSZEJ TOLSZTOJ: AELITA

Ki pöröl Istennel? Mi sors vár reám a jövőben? A ki vétett szerelemben, meghal szerelem által. Két kezed van, jobb és balkezed; egyik aranynyal, másik ezüsttel tele; két kardod; háromszáz nő van háremedben, de csak egy van a kit imádsz; tizenkét fiad van, de csak három, a kit szeretsz.

Ime halljad, jól vigyázz életedre, mert a mi legközelebb van hozzád, abban van halálod, tulajdon vagyonod, tulajdon két kezed fog egykor megölni.

A halál elkerülhetetlen; csak egyet mondj meg: fogok-e én egykor Stambulban a serail kapuján diadalmasan bevonulni?

Ott állandsz ezüst állványon az ujjongó nép előtt.

Álom ez! Ébren vagy. Ali borzadva tapasztalá, hogy e lény a sötétben minden mozdulatát látja. Ali kinyujtá tenyerét. Azon pillanatban egy erős férfias kéz aczélszorítását érzé azon; oly erős, oly sújtoló szorítást, hogy a vér serkedezett ujjai hegyéből. Azután elereszté őt az ismeretlen lény, suttogva mondván: — Arczodnak egy vonása nem mozdult kezem nyomása alatt; így csak Tepelenti birta azt kiállani. És annak neve Behram volt, Halil Patronának fia, ki negyven év előtt bajnok társam vala s azóta elveszett.

A JANICSÁROK VÉGNAPJAI

Ki vagy te? Isten veled monda válasz helyett amaz. A hatalmas basa elmerengve fordult vissza, s midőn a holdfényre kiért, világosan látá kezén meg a vércseppeket, miket amaz erős kézszorítás körmei alól kisajtolt. Tündérek, tünemények története! Ha széttekintünk a tájon, classicus fönségben a féreg feje lithikus emelkedni az istenek földét: Hellasz hegyeit, a sugáros arczú a féreg feje lithikus diadalhonát.

Ott a hegy, melyről Zeüsz szórta villámait és a berek, melyben Aphrodite gyönge lábát megkarczolá a rózsatövis, s tán a babérfából, melynek kedves elváltozott nympháját Apollo kergeté, egész erdő vált már.

Most is ragyognak még a havas Őta és Ossza napsütötte ormai, ha a nyugvó nap reájok tűzi fényét, most is van még villáma a bércznek, csakhogy azokat nem Zeüsz szórja többé, hanem Ali Tepelenti, a ki pasa Albániában és úr fél Törökországon, s a rózsa, melyet Vénus vére festett meg pirosra, az ő számára nyilik és a babér, mely Apolló szerelméből támadt, az ő számára zöldül.

A csendes bérczeken nem lát többé a költő fényes istenalakot. Hosszú puskáját vállára vetve ballag itt-amott egy palikár, ki gunyhóját rejtekbe építé, hol Ali Tepelenti rá ne találjon. A magas oszlopcsarnokoknak jó most a földön heverni, Themistokles és Leonidás utódi gunyhókat raknak oda, a hol senkinek se essenek útjába.

A magas Lithanizza hegytetőről leláthatni a tündéri városba, mely Albánia fölött uralg. Janina az, a historiai névvé vált Janina. Mellette az acheruzi tó, melynek zöld tükrében az egész város látja magát, mintha kettős volna, olyan mély, a milyen magas; a minaretek arany félholdjai a tóban is, az égen is ragyognak, a fehér tetőtlen házak, egymás fölé emelkedve, egy tömeggé látszanak olvadva lenni egymással és a körülfutó vörös bástyafallal, melyről nyolcz kapun van kijárás.

De mit nekünk a város minareteivel, bazárjaival, kiöszkjeivel! A nagy, lánczczal elzárt kaput hármas nehéz vasrácsok védik, s hosszú ereszek alól kerekes lövegek villognak elő, melyek mögött bombapyramidok vannak rakva.